Az odaszánás, önátadás kegyelme. Hadd mondjam meg legelőször is, hogy vannak bizonyos dolgok, amik számára – nekünk keresztényeknek – soha nem szabad odaszánnunk magunkat.
Nem hiszem, hogy valaha is oda kell szánnunk magunkat a Sátánnak, mert az Ige azt mondja: „Álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek.” Azt sem hiszem, hogy valaha a bűnnek oda kell szánni magunkat, mert a Római levél 6. fejezetéből azt olvassuk: ne szánjuk oda a mi tagjainkat a bűnnek. De vannak körülmények, amik az életünkben előfordulnak, és ezek csak akkor oldódnak meg, ha megtanulunk átadni. Úgy érzem, hogy az érettség jele, amelyet még magamnak is keresek, és nagyra becsülök másokban az, hogy tudja valaki, hogyan szánja oda magát, hogyan adja oda magát az Úrnak. Éppen mostanában hallgattam egy fiatal prédikátort, akit Isten nagyon megáldott. Kedves fiatalember, Isten nagy munkát végzett el benne. De az ő egész prédikálásának témája az volt, hogy ő mire képes. Mindez igaz is volt és jó volt, de én ott ültem és azt mondtam magamban: Testvér én nagyon szeretném látni, hogy a végén mire jutsz!
Mert van egy hely ahová eljutunk az Úrban, amikor a végére érünk a magunk képességének. Én nem arról beszélek, amit a mi természetes képességeink alapján tenni tudunk, vagy a mi tanulmányaink folytán, hanem még a szolgálatunkról is, amelyet Isten adott nekünk, eljutunk egy olyan helyre – Isten kijelölése szerint – ahol már többet nem tudunk tenni. Sok emberrel az a baj, hogy ezt soha nem veszi észre!
Amit mondok, az eredménye annak, amit Isten cselekedett velem az évek folyamán, s biztos vagyok benne, hogy Isten nem fejezte be a munkálkodását.
Szeretnék néhány Igét megmutatni, s aztán pedig illusztrálni az odaszánás kegyelmét, annak fontosságát a keresztény életében.
1. A SZELLEMI ERŐ MÉRTÉKE
Az első Ige, amit szeretnék témánkkal kapcsolatban megvizsgálni, az a Róma 15,1-2 verse:
„Mi, akik hatalmat érzünk magunkban, tartozunk a tehetetlenek erőtlenségét hordozni, és nem szabad a magunk tetszését keresnünk. Közülünk mindenki felebarátjának tetszését keresse, hogy azt munkálja, ami az építéshez jó” Úgy hiszem, ez az igei jele az erőnek, és nem az, hogy mennyit tudsz Te tenni, hanem inkább az, hogy hogyan tudod elhordozni mások gyengeségeit. Nagyon jó érzés a saját képességeinkben, szolgálatainkban, átéléseinkben erősnek lenni. Olyan embernek lenni, akinek minden válasza megvan, de ez önmagában nem követel nagy szellemi erőt. Az viszont igen, hogy valaki mások erőtlenségeit elhordozza. Úgy gondolom, hogy a szellemi erőt Isten és az Ige aszerint méri, hogy mennyire vagyunk képesek elhordozni más emberek gyengeségeit. Nekem ez soha nem volt könnyű. Ez pontosan ellentétes korunk szellemével, amely a következő: Csináld amit tudsz te magad, a gyengék pedig gondoskodjanak magukról.
Mostanában gondolkodtam az abortuszkérdésen. Szerintem ez egy borzalmas dolog. De ha másokkal beszélsz erről, ők úgy ítélik meg a „ne szülessen meg a sok nemkívánatos gyermek” elv alapján, hogy ez helyes. Ilyenkor hivatkoznak a családi problémákra, törvénytelenségekre, nem megfelelő körülményekre – és így sok gyermek nem születik meg. Megöljük őket, mielőtt a méhből kikerülnének. Láttam és tapasztaltam – most a legfelsőbb bíróság véleménye nem számít –, hogy Isten ezt gyilkosságként kezeli. Ezt láttam megtapasztalásaim során és ez meg van alapozva az Igében is. De a lényeg, amit itt hangsúlyozni akarok: Ha a magunk mértéke szerint döntjük el, hogy mi a jó, akkor nagyon rossz úton járunk, amely lefelé vezet, egy szörnyű zűrzavarba!
Gyakran más, hamis következtetéseket vonnak le: Mi van azzal a gyerekkel, aki reménytelenül nyomorékon született és a vegetálás jut neki osztályrészül? Miért tartsuk ezt a gyermeket életben?
Kalifornia államban a bíróság tárgyalt egy ügyet, ahol a szülők szándékosan nem táplálták gyermeküket, aki erősen csökkent képességekkel született. Hagyták, hogy éhen haljon.
Mikor már így elbántunk ezekkel a védtelenekkel, folytathatjuk ugyanúgy az öregekkel, elmebetegekkel és így tovább... De ez nem a kereszténység válasza! Nemcsak azért, mert ez teljesen keresztényellenes magatartás, hanem mert Isten maga tiltja az abortuszt. Mi nem irthatjuk ki a gyengéket, még csak nem is tehetjük őket félre intézményekbe, ahol nem törődünk többé velük és nem is hallunk róluk.
Az első század keresztényeinek egyik legkiemelkedőbb jellemvonása volt, hogy törődtek a gyengékkel, betegekkel. Azzal, hogy nem tették őket félre, mély benyomást tettek az ókori világra. Nem tudták megérteni, hogy mi tette ezeket a keresztényeket törődővé olyanokkal szemben, akiknek semmijük sem volt, amit felajánlhattak volna, pusztán csak felelősséget jelentettek. Megértettem, ha félre tesszük ezeket a gyengéket, az nem erő, hanem gyengeség. Azok az emberek, akik felelősséget jelentenek, a csökkent képességűek, erőtlenek, a gyenge hívők, azok, akik a mi szellemi erőnk próbái. Ha keresztény vagyok, az elsődleges indítékom az, hogy tetszek Jézus Krisztusnak mindabban, amit teszek.
Ha egyszer elkezdünk úgy élni, hogy azt keressük: Jézusnak mi kedves – akkor életünk egészen más lesz, mint a hitetleneké. Nem lesz szükségünk aprólékos tanításokra, mert az, hogy Jézus tetszését keressük, meg fogja változtatni életünket.
2. ÖNMAGUNK MEGTAGADÁSA
Pál azt mondja: Ne magunknak kedveskedjünk! Tudjátok, mit tanultam én meg? Azt, hogy akárhányszor olyat teszek, ami Isten számára elfogadható – azt úgy kezdem, hogy nem magamnak teszem. Felfedeztem ezt, mint változtathatatlan szabályt. Minden esetben, mikor magamnak tetszem, semmi értékeset nem teszek Istennek.
Az első dolog, amit tennem kell, hogy megtagadom önmagamat. Ez az egoizmus énbennem. Ez mindig erősíti magát. Azt mondja: Én akarom, én kívánom, én érzem, én gondolom, ha engem érdekel, ez az, ami nekem tetszik.. Hát ezt kell megtagadni! Azt kell mondanom – NEM!
Az nem probléma, mit jelent magadat megtagadni, mert a tagadás azt jelenti – NEMet mondani. Mindaz, amit tenned kell – az az, hogy nemet kell mondanod. Ha nem mondasz nemet magadnak, és továbbra sem mondasz nemet magadnak, nem élhetsz keresztény életet. Nem tetszhetsz önmagadnak is, és Jézus Krisztusnak is – ez lehetetlen! Jézus szavai ezek voltak a Lukács 9,23-ban: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, naponként vegye fel keresztjét, és úgy kövessen.”
Az első dolog, amit teszel, mikor elhatározod, hogy követed Jézust, az, hogy megtagadod magad! Nem kezdheted el követni Őt addig, míg ezt a lépést meg nem teszed. Ez áll az idézetben: naponként vegye fel keresztjét. Soha nem tetszett ez nekem: naponként. Sokáig elkerültem ezt a verset, mert tudtam, hogy más helyeken nincs benne, hogy minden nap. Ez a Máté 16,24-ben is ugyanezekkel a szavakkal szerepel, de anélkül, hogy naponként.
Abban az időben tanításom arra épült, hogy a kereszttel van egy mindenkorra való átélés, amely teljesen helyes és teológiailag is helytálló. De nem meríti ki a lényeget. És itt, a Lukács 9,23-ban Isten megemlíti a „naponként”-et is. Vegye fel keresztjét naponként! Úgy hiszem, hogy Isten ad naponként lehetőséget minden kereszténynek, hogy hordja a keresztjét. Ha kihasználod a lehetőséget, győzelmes napod van. Ha elveszíted a lehetőséget, vereséget szenvedsz azon a napon. De mi a Te kereszted? Charles Simpson így fejezte ki: „A kereszt az, ahol a Te akaratod és Isten akarata kereszteződik.” A Te kereszted az a dolog, ahol Neked meg kell halnod. Ez az a hely, ahol Te leteheted az életedet. Mikor Jézus a keresztre ment, azt mondta: „Senki nem veszi el az életemet tőlem. Hatalmam van letenni és hatalmam van felvenni.”
Ilyen értelemben senki nem veszi el az életedet Tőled. Ha Te önmagad akaratából nem teszed le, akkor még mindig ura leszel annak.
A Te kereszted nem a férjed vagy a feleséged, nem az a betegség, melyet nem Te választottál és nem gyógyultál meg belőle.
A kereszt az a hely, ahol meghozhatod azt a döntést, hogy ne tetszel magadnak. Saját tapasztalatomból mondhatom Nektek, hogy időről időre, mikor nekem ez belső harcom volt, és a megfelelő döntést hoztam, azt áldás követte. Azután – és csakis azután – szolgálhatok. Nem szolgálhatok addig, míg magamnak tetszem. A régi énnek nincsen bennem semmije, amit adhatna. El kell vele bánni, mielőtt Isten szolgálata kiárad az életemből.
És Jézus emlékeztet bennünket: ezt naponként meg kell tennünk!
Te is és én is napközben igen sokszor kerülünk olyan helyzetbe, mikor Isten és a mi akaratunk kereszteződik. Ehhez úgy kell hozzáállnunk, mint Istentől kapott alkalomhoz. Ez nem tragédia, hanem egy lehetőség. Mikor ezt prédikálom Nektek, tudom, hogy az elkövetkező napokban igen sok lehetőségem is lesz ezt gyakorolni. Isten és az ördög is fognak erről gondoskodni. Valójában kétszer is meggondoltam, hogy prédikáljam-e ezt, mert teljesen tudatában vagyok annak, hogy meg leszek próbálva abban, amit tanítok. HAGYNI
Mostanában nagyon megragadott az a szó, hogy „titok”. A Biblia különböző helyeken használja. Pld. Pál az 1 Korintus 2,7-ben:
„...bölcsességet is szólunk ... titokként Isten bölcsességét.”
Az új fordításban ezt találom: „Megosztjuk Istennek titkos és elrejtett bölcsességét.” Tehát van Istennek egy titkos bölcsessége, valami, ami a legtöbb ember értelme elől el van rejtve. Erős vágy van bennem, hogy megszerezzem ezt a titkos, mély bölcsességet. Dávid az 51. Zsoltár 8. versében azt mondja:
„íme, Te az igazságban gyönyörködöl, amely a vesékben van, és bensőmben bölcsességre tanítasz engem.”
Angol fordítás szerint: „az elrejtett részben bölcsességre tanítasz engem”. Figyeljétek meg ezt a mondatot: „az elrejtett részben bölcsességre ...”
Valószínűleg Pál is erre az elrejtett bölcsességre utal az 1 Korintus 2,7-ben. Bölcsesség, amely el van rejtve titkos helyen. Számomra van valami különleges, vonzó mindebben. A titkos hely, a titkos bölcsesség, a titkos tudomány. De van egy feltétel, amit nekünk teljesítenünk kell. Ha ez a dolog titkos, elrejtett, akkor az nincs szem előtt. Ha tehát mi ezen a titkos helyen akarunk lakozni, ha ezt a titkos bölcsességet akarjuk megtalálni, akkor nekünk magunknak is hajlandónak kell lennünk elrejtettnek lenni! A mi saját személyiségünk, a mi saját hírnevünk, saját égőnk útban van! Nekünk kell ezeket hagyni a földbe esni, hogy meghaljanak! Gondoljatok Jézus életére. Mikor Ő megtestesült, mint ember, akkor 5 kb. 30 évet töltött tökéletes családi körben, három és fél évet nyilvánosan, szolgálatban és majdnem kétezer évet közbenjárásban.
El vagytok készülve ezekre az arányokra? Akartok igazi hathatósságot?
Azok az emberek, akik Isten számára irányítják a világot, azok a közbenjárók. S közülük a legtöbbet egyáltalán nem ismertek nyilvánosan. Hajlandók vagytok az ismertségtől elbúcsúzni? Hol volt Jézusnak a világ számára az utolsó nyilvános megjelenése? A kereszten! S azután, mikor újra megjelent a Földön, hogyan jelent meg? Tanítványainak a szolgálatában! Beesett a földbe, eltemették, feltámadott és kijött a gyümölcs. Hajlandók vagytok ezt megtenni? Én hajlandó vagyok ezt megtenni? Vagy ragaszkodtok, az Izsákotokhoz?
Istenem, Te adtad nekem, Te azt mondod, az enyém.
Isten azt mondja: „Add vissza! Tedd az oltárra! Vedd a kést! Ha ideadod nekem – az én utamon és az én időmben megáldom azt, mikor megfelel az nekem. Megsokasítom sokkal inkább, mint ahogy azt képes vagy érteni.”
Évekkel ezelőtt azt mondtam az Úrnak, hogy többé nem akarok vallásos tanulmányokat prédikálni – ha lehetne – hanem mikor prédikálok valamiről, az embereknek alkalmat adnék azt megtenni, annak az igazságnak alapján, amelyet prédikáltam. Ma úgy érzem, tartozok Nektek azzal, hogy így tegyek. Nem akarok nyomást gyakorolni senkire, de úgy hiszem, hogy ebben a gyülekezetben nem kevesen lehetnek azok, akik ragaszkodnak az Izsákjukhoz.
Ez az enyém, Istenem! Én építettem, én alapoztam. A Te Izsákod talán szó szerint egy gyermek, akihez Te ragaszkodsz. Isten azt mondja: „Elengednéd? Ideadnád nekem?” Vagy lehet, hogy amiről beszélek, az a Te életedben egy ajándék, egy szolgálat, egy különleges helyzet. Ha ma Isten valóban szólt a szívedhez - e csak ebben az esetben – alkalmat szeretnék adni Neked, hogy elhozd az Izsákodat és az oltárra tedd.
Mikor minden kényszer nélkül meghajlunk imában – ha Isten szól a szívedhez – felállnál-e és előrejönnél-e, letérdelnél-e és Istennek adnád-e az Izsákodat? Istenem! Biztosan vannak olyanok, akik boldogtalanok, idegesek, feszültek, mert ők hangoztatják saját akaratukat és igényüket, amelyet Te adtál nekik. Ez lehet egy szolgálat, egy ajándék vagy egy helyzet. Lehet egy személy is.
Uram,
a Te Szent Szellemed által adj kegyelmet ezeknek az embereknek, hogy elengedjék ezt és hogy ezt az Izsákot elhozzák és átadják neked, és hogy bízzanak Benned a következményeket illetően!
A Jézus nevében!
Ámen
Mert van egy hely ahová eljutunk az Úrban, amikor a végére érünk a magunk képességének. Én nem arról beszélek, amit a mi természetes képességeink alapján tenni tudunk, vagy a mi tanulmányaink folytán, hanem még a szolgálatunkról is, amelyet Isten adott nekünk, eljutunk egy olyan helyre – Isten kijelölése szerint – ahol már többet nem tudunk tenni. Sok emberrel az a baj, hogy ezt soha nem veszi észre!
Amit mondok, az eredménye annak, amit Isten cselekedett velem az évek folyamán, s biztos vagyok benne, hogy Isten nem fejezte be a munkálkodását.
Szeretnék néhány Igét megmutatni, s aztán pedig illusztrálni az odaszánás kegyelmét, annak fontosságát a keresztény életében.
1. A SZELLEMI ERŐ MÉRTÉKE
Az első Ige, amit szeretnék témánkkal kapcsolatban megvizsgálni, az a Róma 15,1-2 verse:
„Mi, akik hatalmat érzünk magunkban, tartozunk a tehetetlenek erőtlenségét hordozni, és nem szabad a magunk tetszését keresnünk. Közülünk mindenki felebarátjának tetszését keresse, hogy azt munkálja, ami az építéshez jó” Úgy hiszem, ez az igei jele az erőnek, és nem az, hogy mennyit tudsz Te tenni, hanem inkább az, hogy hogyan tudod elhordozni mások gyengeségeit. Nagyon jó érzés a saját képességeinkben, szolgálatainkban, átéléseinkben erősnek lenni. Olyan embernek lenni, akinek minden válasza megvan, de ez önmagában nem követel nagy szellemi erőt. Az viszont igen, hogy valaki mások erőtlenségeit elhordozza. Úgy gondolom, hogy a szellemi erőt Isten és az Ige aszerint méri, hogy mennyire vagyunk képesek elhordozni más emberek gyengeségeit. Nekem ez soha nem volt könnyű. Ez pontosan ellentétes korunk szellemével, amely a következő: Csináld amit tudsz te magad, a gyengék pedig gondoskodjanak magukról.
Mostanában gondolkodtam az abortuszkérdésen. Szerintem ez egy borzalmas dolog. De ha másokkal beszélsz erről, ők úgy ítélik meg a „ne szülessen meg a sok nemkívánatos gyermek” elv alapján, hogy ez helyes. Ilyenkor hivatkoznak a családi problémákra, törvénytelenségekre, nem megfelelő körülményekre – és így sok gyermek nem születik meg. Megöljük őket, mielőtt a méhből kikerülnének. Láttam és tapasztaltam – most a legfelsőbb bíróság véleménye nem számít –, hogy Isten ezt gyilkosságként kezeli. Ezt láttam megtapasztalásaim során és ez meg van alapozva az Igében is. De a lényeg, amit itt hangsúlyozni akarok: Ha a magunk mértéke szerint döntjük el, hogy mi a jó, akkor nagyon rossz úton járunk, amely lefelé vezet, egy szörnyű zűrzavarba!
Gyakran más, hamis következtetéseket vonnak le: Mi van azzal a gyerekkel, aki reménytelenül nyomorékon született és a vegetálás jut neki osztályrészül? Miért tartsuk ezt a gyermeket életben?
Kalifornia államban a bíróság tárgyalt egy ügyet, ahol a szülők szándékosan nem táplálták gyermeküket, aki erősen csökkent képességekkel született. Hagyták, hogy éhen haljon.
Mikor már így elbántunk ezekkel a védtelenekkel, folytathatjuk ugyanúgy az öregekkel, elmebetegekkel és így tovább... De ez nem a kereszténység válasza! Nemcsak azért, mert ez teljesen keresztényellenes magatartás, hanem mert Isten maga tiltja az abortuszt. Mi nem irthatjuk ki a gyengéket, még csak nem is tehetjük őket félre intézményekbe, ahol nem törődünk többé velük és nem is hallunk róluk.
Az első század keresztényeinek egyik legkiemelkedőbb jellemvonása volt, hogy törődtek a gyengékkel, betegekkel. Azzal, hogy nem tették őket félre, mély benyomást tettek az ókori világra. Nem tudták megérteni, hogy mi tette ezeket a keresztényeket törődővé olyanokkal szemben, akiknek semmijük sem volt, amit felajánlhattak volna, pusztán csak felelősséget jelentettek. Megértettem, ha félre tesszük ezeket a gyengéket, az nem erő, hanem gyengeség. Azok az emberek, akik felelősséget jelentenek, a csökkent képességűek, erőtlenek, a gyenge hívők, azok, akik a mi szellemi erőnk próbái. Ha keresztény vagyok, az elsődleges indítékom az, hogy tetszek Jézus Krisztusnak mindabban, amit teszek.
Ha egyszer elkezdünk úgy élni, hogy azt keressük: Jézusnak mi kedves – akkor életünk egészen más lesz, mint a hitetleneké. Nem lesz szükségünk aprólékos tanításokra, mert az, hogy Jézus tetszését keressük, meg fogja változtatni életünket.
2. ÖNMAGUNK MEGTAGADÁSA
Pál azt mondja: Ne magunknak kedveskedjünk! Tudjátok, mit tanultam én meg? Azt, hogy akárhányszor olyat teszek, ami Isten számára elfogadható – azt úgy kezdem, hogy nem magamnak teszem. Felfedeztem ezt, mint változtathatatlan szabályt. Minden esetben, mikor magamnak tetszem, semmi értékeset nem teszek Istennek.
Az első dolog, amit tennem kell, hogy megtagadom önmagamat. Ez az egoizmus énbennem. Ez mindig erősíti magát. Azt mondja: Én akarom, én kívánom, én érzem, én gondolom, ha engem érdekel, ez az, ami nekem tetszik.. Hát ezt kell megtagadni! Azt kell mondanom – NEM!
Az nem probléma, mit jelent magadat megtagadni, mert a tagadás azt jelenti – NEMet mondani. Mindaz, amit tenned kell – az az, hogy nemet kell mondanod. Ha nem mondasz nemet magadnak, és továbbra sem mondasz nemet magadnak, nem élhetsz keresztény életet. Nem tetszhetsz önmagadnak is, és Jézus Krisztusnak is – ez lehetetlen! Jézus szavai ezek voltak a Lukács 9,23-ban: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, naponként vegye fel keresztjét, és úgy kövessen.”
Az első dolog, amit teszel, mikor elhatározod, hogy követed Jézust, az, hogy megtagadod magad! Nem kezdheted el követni Őt addig, míg ezt a lépést meg nem teszed. Ez áll az idézetben: naponként vegye fel keresztjét. Soha nem tetszett ez nekem: naponként. Sokáig elkerültem ezt a verset, mert tudtam, hogy más helyeken nincs benne, hogy minden nap. Ez a Máté 16,24-ben is ugyanezekkel a szavakkal szerepel, de anélkül, hogy naponként.
Abban az időben tanításom arra épült, hogy a kereszttel van egy mindenkorra való átélés, amely teljesen helyes és teológiailag is helytálló. De nem meríti ki a lényeget. És itt, a Lukács 9,23-ban Isten megemlíti a „naponként”-et is. Vegye fel keresztjét naponként! Úgy hiszem, hogy Isten ad naponként lehetőséget minden kereszténynek, hogy hordja a keresztjét. Ha kihasználod a lehetőséget, győzelmes napod van. Ha elveszíted a lehetőséget, vereséget szenvedsz azon a napon. De mi a Te kereszted? Charles Simpson így fejezte ki: „A kereszt az, ahol a Te akaratod és Isten akarata kereszteződik.” A Te kereszted az a dolog, ahol Neked meg kell halnod. Ez az a hely, ahol Te leteheted az életedet. Mikor Jézus a keresztre ment, azt mondta: „Senki nem veszi el az életemet tőlem. Hatalmam van letenni és hatalmam van felvenni.”
Ilyen értelemben senki nem veszi el az életedet Tőled. Ha Te önmagad akaratából nem teszed le, akkor még mindig ura leszel annak.
A Te kereszted nem a férjed vagy a feleséged, nem az a betegség, melyet nem Te választottál és nem gyógyultál meg belőle.
A kereszt az a hely, ahol meghozhatod azt a döntést, hogy ne tetszel magadnak. Saját tapasztalatomból mondhatom Nektek, hogy időről időre, mikor nekem ez belső harcom volt, és a megfelelő döntést hoztam, azt áldás követte. Azután – és csakis azután – szolgálhatok. Nem szolgálhatok addig, míg magamnak tetszem. A régi énnek nincsen bennem semmije, amit adhatna. El kell vele bánni, mielőtt Isten szolgálata kiárad az életemből.
És Jézus emlékeztet bennünket: ezt naponként meg kell tennünk!
Te is és én is napközben igen sokszor kerülünk olyan helyzetbe, mikor Isten és a mi akaratunk kereszteződik. Ehhez úgy kell hozzáállnunk, mint Istentől kapott alkalomhoz. Ez nem tragédia, hanem egy lehetőség. Mikor ezt prédikálom Nektek, tudom, hogy az elkövetkező napokban igen sok lehetőségem is lesz ezt gyakorolni. Isten és az ördög is fognak erről gondoskodni. Valójában kétszer is meggondoltam, hogy prédikáljam-e ezt, mert teljesen tudatában vagyok annak, hogy meg leszek próbálva abban, amit tanítok. HAGYNI
Mostanában nagyon megragadott az a szó, hogy „titok”. A Biblia különböző helyeken használja. Pld. Pál az 1 Korintus 2,7-ben:
„...bölcsességet is szólunk ... titokként Isten bölcsességét.”
Az új fordításban ezt találom: „Megosztjuk Istennek titkos és elrejtett bölcsességét.” Tehát van Istennek egy titkos bölcsessége, valami, ami a legtöbb ember értelme elől el van rejtve. Erős vágy van bennem, hogy megszerezzem ezt a titkos, mély bölcsességet. Dávid az 51. Zsoltár 8. versében azt mondja:
„íme, Te az igazságban gyönyörködöl, amely a vesékben van, és bensőmben bölcsességre tanítasz engem.”
Angol fordítás szerint: „az elrejtett részben bölcsességre tanítasz engem”. Figyeljétek meg ezt a mondatot: „az elrejtett részben bölcsességre ...”
Valószínűleg Pál is erre az elrejtett bölcsességre utal az 1 Korintus 2,7-ben. Bölcsesség, amely el van rejtve titkos helyen. Számomra van valami különleges, vonzó mindebben. A titkos hely, a titkos bölcsesség, a titkos tudomány. De van egy feltétel, amit nekünk teljesítenünk kell. Ha ez a dolog titkos, elrejtett, akkor az nincs szem előtt. Ha tehát mi ezen a titkos helyen akarunk lakozni, ha ezt a titkos bölcsességet akarjuk megtalálni, akkor nekünk magunknak is hajlandónak kell lennünk elrejtettnek lenni! A mi saját személyiségünk, a mi saját hírnevünk, saját égőnk útban van! Nekünk kell ezeket hagyni a földbe esni, hogy meghaljanak! Gondoljatok Jézus életére. Mikor Ő megtestesült, mint ember, akkor 5 kb. 30 évet töltött tökéletes családi körben, három és fél évet nyilvánosan, szolgálatban és majdnem kétezer évet közbenjárásban.
El vagytok készülve ezekre az arányokra? Akartok igazi hathatósságot?
Azok az emberek, akik Isten számára irányítják a világot, azok a közbenjárók. S közülük a legtöbbet egyáltalán nem ismertek nyilvánosan. Hajlandók vagytok az ismertségtől elbúcsúzni? Hol volt Jézusnak a világ számára az utolsó nyilvános megjelenése? A kereszten! S azután, mikor újra megjelent a Földön, hogyan jelent meg? Tanítványainak a szolgálatában! Beesett a földbe, eltemették, feltámadott és kijött a gyümölcs. Hajlandók vagytok ezt megtenni? Én hajlandó vagyok ezt megtenni? Vagy ragaszkodtok, az Izsákotokhoz?
Istenem, Te adtad nekem, Te azt mondod, az enyém.
Isten azt mondja: „Add vissza! Tedd az oltárra! Vedd a kést! Ha ideadod nekem – az én utamon és az én időmben megáldom azt, mikor megfelel az nekem. Megsokasítom sokkal inkább, mint ahogy azt képes vagy érteni.”
Évekkel ezelőtt azt mondtam az Úrnak, hogy többé nem akarok vallásos tanulmányokat prédikálni – ha lehetne – hanem mikor prédikálok valamiről, az embereknek alkalmat adnék azt megtenni, annak az igazságnak alapján, amelyet prédikáltam. Ma úgy érzem, tartozok Nektek azzal, hogy így tegyek. Nem akarok nyomást gyakorolni senkire, de úgy hiszem, hogy ebben a gyülekezetben nem kevesen lehetnek azok, akik ragaszkodnak az Izsákjukhoz.
Ez az enyém, Istenem! Én építettem, én alapoztam. A Te Izsákod talán szó szerint egy gyermek, akihez Te ragaszkodsz. Isten azt mondja: „Elengednéd? Ideadnád nekem?” Vagy lehet, hogy amiről beszélek, az a Te életedben egy ajándék, egy szolgálat, egy különleges helyzet. Ha ma Isten valóban szólt a szívedhez - e csak ebben az esetben – alkalmat szeretnék adni Neked, hogy elhozd az Izsákodat és az oltárra tedd.
Mikor minden kényszer nélkül meghajlunk imában – ha Isten szól a szívedhez – felállnál-e és előrejönnél-e, letérdelnél-e és Istennek adnád-e az Izsákodat? Istenem! Biztosan vannak olyanok, akik boldogtalanok, idegesek, feszültek, mert ők hangoztatják saját akaratukat és igényüket, amelyet Te adtál nekik. Ez lehet egy szolgálat, egy ajándék vagy egy helyzet. Lehet egy személy is.
Uram,
a Te Szent Szellemed által adj kegyelmet ezeknek az embereknek, hogy elengedjék ezt és hogy ezt az Izsákot elhozzák és átadják neked, és hogy bízzanak Benned a következményeket illetően!
A Jézus nevében!
Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése