Ne rejtsd el előlem orcádat, ha szorult helyzetben vagyok! Fordítsd felém füledet, ha kiáltok, siess, hallgass meg engem !”
A „New King James” fordítás ezt a zsoltárt “A szenvedők imájának nevezi, amikor a zsoltárost elárasztja a fájdalom, és szívét az Úr elé önti.”
A kétségbeesés kiáltása ez, de csodálatos gyémántok vannak ebben.
Az első két sor a kétségbeesett szív tartalmát fedi fel:
“Hallgasd meg, URam, imádságomat, jusson hozzád kiáltásom! Ne rejtsd el előlem orcádat, ha szorult helyzetben vagyok! Fordítsd felém füledet, ha kiáltok, siess, hallgass meg engem !”
Itt van egy kétségbeesett ember, aki tudja, hogy egyedül Isten segíthet neki. Szeretem a zsoltárosok őszinteségét; semmit sem kendőznek el.
Ha te nem hallgatsz rám Uram, nekem nincsen segítségem. Akkor elsüllyedek.
Aztán a negyedik és ötödik versekben saját szerencsétlen körülményeit írja le:
“Mert elmúlnak napjaim, mint a füst, izzanak csontjaim, mint a
parázs. Szívem olyan, mint a levágott és elszáradt fű, még az evésről is elfelejtkezem.”
Ilyen a kétségbeesett ember, aki még azzal sem törődik, hogy egyen és egyre fogy a teste.
A zsoltáros így folytatja:
“Hangos jajgatásom közben húsom a csontomra száradt. A pusztai pelikánhoz hasonlítok, olyan vagyok, mint bagoly a romok közt. Álmatlan vagyok és oly magányos, mint madár a háztetőn.”
A pelikán és bagoly két olyan madár fajta, ami sosem tűnik boldognak.
És a verébnek mi a baja? Az, hogy egyedül,van. Elvesztette a társát.
A dolog lényegéhez a kilencediktől a tizenegyedik versek tárgyalják:
“Mindennap gyaláznak ellenségeim, csúfolóim átkoznak
engem. Hamut eszem kenyér gyanánt, és italomat könnyekkel keverem háborgó haragod miatt, mert fölemeltél, és eldobtál engem.”
A számomra egy ember szenvedésének lényege ebben fogalmazódik meg:
Azt hiszem ez a legkeserűbb megállapítás, amit valaki tehet.
Nem zsidóként azt látom, hogy a zsidó nép agóniájának ez a gyökere. Isten felemelte őket 2,400 évvel ezelőtt.
Ha abban az időben egy pogány az igaz Istent kereste, kihez fordult: egy zsidóhoz.
Ha meg akarta ismerni az isten tiszteltének tiszta formáit, kihez fordult?
Egy zsidóhoz.
Ha Istennek személyesen akart találkozni, hová ment? Jeruzsálembe.
Mi, nem zsidók alig-alig érezhetjük át mindazt, amin a zsidó nép átment.
A zsoltáros így szól: “eldobtál engem.”
Ennek bizonyítékaként ma egy mohamedán mecset kupolája emelkedik ott, ahol valaha a templom állt.
A démonoktól való szabadítást igénylő emberek felé történő szolgálatom során megértettem néhány okát annak, hogy az emberek miért szenvednek.
Megértettem, hogy a szenvedés legnehezebb, legkeményebb formája az elutasítottság.
Úgy hiszem, az elutasítottság az emberi szív legmélyebb sebe.
Mai társadalmainkban csupa elvetett ember vesz minket körül. Hitem szerint az emberi lények arra teremtettek, hogy a szeretettel találkozzanak. Ám amikor egy kisgyermek az apjától vagy anyjától nem kap szeretetet, akkor az elutasítottság mély sebe keletkezik az életében.
És a többi seb már csak erre telepszik rá.
Az ember szüntelenül a szeretet felé nyújtja kezét.
De ahol ennek ellentétébe botlik, sokszor kétségbeejtően mély seb keletkezik. A zsidó nép problémájának mélyén is az elvetettség van, ám ezt még csak nem is tudják.
Ha volt már dolgod elvetettségtől szenvedő személlyel, akkor tudod, hogy az ilyen személy gyakran agresszív. Ez azonban csak álarc. Valójában arra vágyik az ilyen ember, hogy szeressék őt.
És ez igaz a zsidóságra is; Mélységesen vágynak az elfogadottságra.
A zsoltáros ezt mondja: “mert fölemeltél, és eldobtál engem ”
Több más szakaszra is utalhatnék, amelyek ugyanazt mondják Izraelről. Isten valóban igen felemelte őket, a nemzetek fejévé tette őket, a kiválóság helyére állította őket. És ezek után elvetette őket. Azonban nem örökre vetette el őket, de ezt csak hit által tudhatjuk.
Ennek a Zsoltárnak a 13. verse az, amiben felcsillan a remény. Itt találjuk, mi is a biblikus felelet az elutasításra:
“De te, Uram, örökre megmaradsz, nemzedékről nemzedékre emlegetnek.” “De Te, Uram,”
Fordítsd el az elmédet önmagadról, a te problémáidról, a te szenvedéseidről és a te hibáidról.
Mert önmagadban nem találsz forrást a segítséghez.
Az Úrban van a te segítséged forrása.
Hibáztathatsz másokat a helyzetedért, (és lehet, hogy ebben teljesen igazad van), de a megoldást ebben nem találod meg.
Csak egyetlen megoldás van: az Úr, aki mindig ott van.
A helyreállítás ideje
Ahogyan végig tekintünk a 102. Zsoltáron, megtaláltuk a helyes utat.
A Zsoltáros az Úrba az Ő szeretetébe és kegyelmébe vetett bizalmat választotta.
14. vers : “Indulj irgalomra Sion iránt, mert ideje, hogy megkegyelmezz neki, itt van már az ideje!”
A zsidó nép napjainkban tapasztalt helyreállítása Isten különleges kegyelmének jele. Isten időzítésében kijelölt ideje van annak, hogy kegyesen forduljon a Cion felé.
Hiszem, hogy vagy máris ezekben az időkben élünk, vagy nagyon közelítünk ezekhez a napokhoz.
Van két szó ezekben a versekben, amit soha nem lehet kiérdemelni: Isten jó tetszését és kegyelmét.
A tény, hogy szükségünk van irgalomra, kegyelemre, mutatja azt, hogy nem érdemelhetjük ki.
Azt hiszem itt van az alapvető probléma a vallásos emberekkel, mint amilyen te vagy és én is vagyok.
Ha nem tudunk megdolgozni érte, már nem is kell.
A legtöbben úgy nőttünk fel, hogy azt hittük, a vallás annyit jelent, hogy ki kell érdemelnünk valamit.
Ha bizonyos mércét mutatsz fel, vagy megfelelsz bizonyos követelményeknek, akkor bizonyos előnyökben részesülsz.
Hiszem, hogy a hit életében van ennek egy eleme, de most nem erről beszélünk.
A jó tetszést és az irgalmat nem lehet kiérdemelni.
A természetükből eredendően, ha szükséged van irgalomra, akkor az azért van, mert nem érdemelsz meg valamit.
Krisztus testének való szolgálatomban észrevettem, hogy sok keresztény neheztel Istenre azért, mert Izraelt helyreállítja.
Úgy gondolják, hogy a zsidók nem érdemlik ezt meg. Pedig éppen ez az irgalom lényege. Hogy azt kapod meg, amit nem érdemelsz.
Az ilyen féle keresztény gondolkodás eredménye a „behelyettesítés teológiája” amely azt állítja, hogy mivel a zsidók kiestek Isten irgalmából, minden nekik adott ígéret az egyházra szállt át.
Ha ezt a gyakorlatba ültetjük, eszerint a gondolkodás szerint az egyház kiérdemelte Isten jóakaratát.
A megpróbáltatások napjain gyakran fordulok a 102. Zsoltárhoz:
A „New King James” fordítás ezt a zsoltárt “A szenvedők imájának nevezi, amikor a zsoltárost elárasztja a fájdalom, és szívét az Úr elé önti.”
A kétségbeesés kiáltása ez, de csodálatos gyémántok vannak ebben.
Az első két sor a kétségbeesett szív tartalmát fedi fel:
“Hallgasd meg, URam, imádságomat, jusson hozzád kiáltásom! Ne rejtsd el előlem orcádat, ha szorult helyzetben vagyok! Fordítsd felém füledet, ha kiáltok, siess, hallgass meg engem !”
Itt van egy kétségbeesett ember, aki tudja, hogy egyedül Isten segíthet neki. Szeretem a zsoltárosok őszinteségét; semmit sem kendőznek el.
Ha te nem hallgatsz rám Uram, nekem nincsen segítségem. Akkor elsüllyedek.
Aztán a negyedik és ötödik versekben saját szerencsétlen körülményeit írja le:
“Mert elmúlnak napjaim, mint a füst, izzanak csontjaim, mint a
parázs. Szívem olyan, mint a levágott és elszáradt fű, még az evésről is elfelejtkezem.”
Ilyen a kétségbeesett ember, aki még azzal sem törődik, hogy egyen és egyre fogy a teste.
A zsoltáros így folytatja:
“Hangos jajgatásom közben húsom a csontomra száradt. A pusztai pelikánhoz hasonlítok, olyan vagyok, mint bagoly a romok közt. Álmatlan vagyok és oly magányos, mint madár a háztetőn.”
A pelikán és bagoly két olyan madár fajta, ami sosem tűnik boldognak.
És a verébnek mi a baja? Az, hogy egyedül,van. Elvesztette a társát.
A dolog lényegéhez a kilencediktől a tizenegyedik versek tárgyalják:
“Mindennap gyaláznak ellenségeim, csúfolóim átkoznak
engem. Hamut eszem kenyér gyanánt, és italomat könnyekkel keverem háborgó haragod miatt, mert fölemeltél, és eldobtál engem.”
A számomra egy ember szenvedésének lényege ebben fogalmazódik meg:
Azt hiszem ez a legkeserűbb megállapítás, amit valaki tehet.
Nem zsidóként azt látom, hogy a zsidó nép agóniájának ez a gyökere. Isten felemelte őket 2,400 évvel ezelőtt.
Ha abban az időben egy pogány az igaz Istent kereste, kihez fordult: egy zsidóhoz.
Ha meg akarta ismerni az isten tiszteltének tiszta formáit, kihez fordult?
Egy zsidóhoz.
Ha Istennek személyesen akart találkozni, hová ment? Jeruzsálembe.
Mi, nem zsidók alig-alig érezhetjük át mindazt, amin a zsidó nép átment.
A zsoltáros így szól: “eldobtál engem.”
Ennek bizonyítékaként ma egy mohamedán mecset kupolája emelkedik ott, ahol valaha a templom állt.
A démonoktól való szabadítást igénylő emberek felé történő szolgálatom során megértettem néhány okát annak, hogy az emberek miért szenvednek.
Megértettem, hogy a szenvedés legnehezebb, legkeményebb formája az elutasítottság.
Úgy hiszem, az elutasítottság az emberi szív legmélyebb sebe.
Mai társadalmainkban csupa elvetett ember vesz minket körül. Hitem szerint az emberi lények arra teremtettek, hogy a szeretettel találkozzanak. Ám amikor egy kisgyermek az apjától vagy anyjától nem kap szeretetet, akkor az elutasítottság mély sebe keletkezik az életében.
És a többi seb már csak erre telepszik rá.
Az ember szüntelenül a szeretet felé nyújtja kezét.
De ahol ennek ellentétébe botlik, sokszor kétségbeejtően mély seb keletkezik. A zsidó nép problémájának mélyén is az elvetettség van, ám ezt még csak nem is tudják.
Ha volt már dolgod elvetettségtől szenvedő személlyel, akkor tudod, hogy az ilyen személy gyakran agresszív. Ez azonban csak álarc. Valójában arra vágyik az ilyen ember, hogy szeressék őt.
És ez igaz a zsidóságra is; Mélységesen vágynak az elfogadottságra.
A zsoltáros ezt mondja: “mert fölemeltél, és eldobtál engem ”
Több más szakaszra is utalhatnék, amelyek ugyanazt mondják Izraelről. Isten valóban igen felemelte őket, a nemzetek fejévé tette őket, a kiválóság helyére állította őket. És ezek után elvetette őket. Azonban nem örökre vetette el őket, de ezt csak hit által tudhatjuk.
Ennek a Zsoltárnak a 13. verse az, amiben felcsillan a remény. Itt találjuk, mi is a biblikus felelet az elutasításra:
“De te, Uram, örökre megmaradsz, nemzedékről nemzedékre emlegetnek.” “De Te, Uram,”
Fordítsd el az elmédet önmagadról, a te problémáidról, a te szenvedéseidről és a te hibáidról.
Mert önmagadban nem találsz forrást a segítséghez.
Az Úrban van a te segítséged forrása.
Hibáztathatsz másokat a helyzetedért, (és lehet, hogy ebben teljesen igazad van), de a megoldást ebben nem találod meg.
Csak egyetlen megoldás van: az Úr, aki mindig ott van.
A helyreállítás ideje
Ahogyan végig tekintünk a 102. Zsoltáron, megtaláltuk a helyes utat.
A Zsoltáros az Úrba az Ő szeretetébe és kegyelmébe vetett bizalmat választotta.
14. vers : “Indulj irgalomra Sion iránt, mert ideje, hogy megkegyelmezz neki, itt van már az ideje!”
A zsidó nép napjainkban tapasztalt helyreállítása Isten különleges kegyelmének jele. Isten időzítésében kijelölt ideje van annak, hogy kegyesen forduljon a Cion felé.
Hiszem, hogy vagy máris ezekben az időkben élünk, vagy nagyon közelítünk ezekhez a napokhoz.
Van két szó ezekben a versekben, amit soha nem lehet kiérdemelni: Isten jó tetszését és kegyelmét.
A tény, hogy szükségünk van irgalomra, kegyelemre, mutatja azt, hogy nem érdemelhetjük ki.
Azt hiszem itt van az alapvető probléma a vallásos emberekkel, mint amilyen te vagy és én is vagyok.
Ha nem tudunk megdolgozni érte, már nem is kell.
A legtöbben úgy nőttünk fel, hogy azt hittük, a vallás annyit jelent, hogy ki kell érdemelnünk valamit.
Ha bizonyos mércét mutatsz fel, vagy megfelelsz bizonyos követelményeknek, akkor bizonyos előnyökben részesülsz.
Hiszem, hogy a hit életében van ennek egy eleme, de most nem erről beszélünk.
A jó tetszést és az irgalmat nem lehet kiérdemelni.
A természetükből eredendően, ha szükséged van irgalomra, akkor az azért van, mert nem érdemelsz meg valamit.
Krisztus testének való szolgálatomban észrevettem, hogy sok keresztény neheztel Istenre azért, mert Izraelt helyreállítja.
Úgy gondolják, hogy a zsidók nem érdemlik ezt meg. Pedig éppen ez az irgalom lényege. Hogy azt kapod meg, amit nem érdemelsz.
Az ilyen féle keresztény gondolkodás eredménye a „behelyettesítés teológiája” amely azt állítja, hogy mivel a zsidók kiestek Isten irgalmából, minden nekik adott ígéret az egyházra szállt át.
Ha ezt a gyakorlatba ültetjük, eszerint a gondolkodás szerint az egyház kiérdemelte Isten jóakaratát.
Ez azonban egy megoldatlan problémát hagy maga után: hatvan év egyházi szolgálat után még nem találtam olyan gyülekezetet, amely valóban megérdemelné Isten jóakaratát!!!
A 17. versben a 102. Zsoltár tovább mozdul egy izgalmas csúcspont felé:
„amikor felépíti Siont az ÚR, és megjelenik dicsőségesen”
A Sion korunkban történő felépítése az egyik legizgalmasabb jele annak, hogy Jézus hamarosan valóban visszatér.
A 102 Zsoltár 19. verse ezt mondja:
„Meg kell ezt írni a jövő nemzedéknek, hogy dicsérje az Urat az újjáteremtett nép”
Erről a versről egy zsidó barátommal beszélgettem, aki rámutatott, hogy a héber nem azt mondja, hogy “az eljövendő nemzedék”, hanem hogy az „utolsó” nemzedék.
Tehát mindez az utolsó nemzedékhez íródott.
Mit keres tehát Isten: Egy olyan nemzedéket, akik dicsőítik őt. És ha kell, Isten megtermi ezt a nemzedéket.
A 17. versben a 102. Zsoltár tovább mozdul egy izgalmas csúcspont felé:
„amikor felépíti Siont az ÚR, és megjelenik dicsőségesen”
A Sion korunkban történő felépítése az egyik legizgalmasabb jele annak, hogy Jézus hamarosan valóban visszatér.
A 102 Zsoltár 19. verse ezt mondja:
„Meg kell ezt írni a jövő nemzedéknek, hogy dicsérje az Urat az újjáteremtett nép”
Erről a versről egy zsidó barátommal beszélgettem, aki rámutatott, hogy a héber nem azt mondja, hogy “az eljövendő nemzedék”, hanem hogy az „utolsó” nemzedék.
Tehát mindez az utolsó nemzedékhez íródott.
Mit keres tehát Isten: Egy olyan nemzedéket, akik dicsőítik őt. És ha kell, Isten megtermi ezt a nemzedéket.
Talán Isten éppen ezt teszi napjainkban. Olyanokat hív elő, akik neki adják azt a dicsőséget, amire szüksége van.
És ez a nép zsidók és nem zsidók egysége és közössége lesz.
A Mester szolgálatában:
Derek Prince
És ez a nép zsidók és nem zsidók egysége és közössége lesz.
A Mester szolgálatában:
Derek Prince
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése